|
A Tudományos Diákköri Kutatást, azaz TDK-t, erősen leegyszerűsítve mondhatnánk kisdiplomának. Mint a neve is sugallja, egy diákok által szabadon választott témában, tudományos területen végzett kutatási munkát, elmélyülést jelent. A választott témát egyfajta “mentor”, úgynevezett konzulens* (szakoktató, adott témában képzett szakember) segítségével kell feldolgozni. Bővebben >> /Majd/
A TDK egyben a Tudományos Diákköri Konferencia rövidítése is, ahol ezeket az írott munkákat kell szóban prezentálni. Ez, a felsőoktatásban rendezett egyfajta tanulmányi verseny.
——————————————————————————————————————————-
*Kis “tanmese”
Nyuszika ül az erdő szélén egy bokor tövében, és szemmel láthatóan irkál valamit. Arra megy a Róka és megkérdezi: - Mit csinálsz Nyuszika? - A szakdolgozatomat írom arról, hogy “A védtelen kicsiny erdei növényevők hogyan védhetik meg magukat a nagyobb, vérengző erdei ragadozókkal szemben”. - Még egy ilyen oktondi témát! Na, gyere csak be a bokorba Nyuszika, mindjárt megmutatom neked, hogy milyen ostoba témát választottál magadnak! - kiált fel a Róka. Be is mennek a bokorba, s nem telik bele fél perc se, s a Róka sikítozva, virnyákolva, félholtra verve csúszik ki a bokor alól… Nyuszika kijön, és visszaül a bokor tövébe írogatni. Arra megy a Farkas, és kérdezi: - Mit csinálsz Nyuszika? - Éppen a szakdolgozatomat írom arról, hogy “A védtelen, kicsiny erdei növényevők hogyan védhetik meg magukat a nagyobb, vérengző erdei ragadozókkal szemben”. - Jaj, Nyuszika hogy lehet ilyen buta témát választani?! Na gyere be a bokorba és megmutatom, hogy milyen rosszul választottál! Vele is bemegy, s nagy vinnyogások, kiáltások után, fél perc múlva már a Farkas is azon van, hogy mihamarabb eliszkoljon a még bokor környékéről is… Nyuszika ismét kijön a bokorból, leporolja magát, s visszaül a helyére írogatni. Arra megy a Medve, meg is látja Nyuszikát, s őt is elragadja a kíváncsiság: - Mit írsz oly’ lelkesen, Nyuszika? - Szakdolgozatot arról, hogy “A védtelen, kicsiny erdei növényevők hogyan védhetik meg magukat a nagyobb, vérengző erdei ragadozókkal szemben”. - Ha-ha! Még ilyen szerencsétlen témaválasztást! - kiált fel a Medve. - Na, gyere csak be a bokorba Nyuszika, megmutatom, hogy mennyire nincs igazad! Ők is bemennek a bokorba… Hatalmas csetepaté és üvöltések után, egy peren belül, a Medve is, bőrét mentve menekül a bokor alól. Nyuszika megjelenik, s az Oroszlán dugja ki a fejét a bokorból: - Látod Nyuszika?! Nem az a fontos, hogy miről írod a dolgozatodat, hanem az, hogy ki a konzulensed!
|