* 2007-ben a fent leírtaknak megfelelően névadónk munkásságára és ennek megfelelően a gazdasági fejlődés természettörvényeire és lehetőségeire igyekeztünk koncentrálni. A plenáris megnyitót követően 4 szekció (lineárisan) követte egymást; a konferencián összesen 5 szakkollégium képviseltette magát. (Részletesebben még: JFEK 2007-ről beszámoló cikkünkben.)
* 2008-ban "Reneszánsz jubileum a Reneszánsz Évben" mottóval a szakkollégiumok megindulásnak 60., a fogalom ismételt megjelenésének (reneszánszának) 50. évfordulója alkalmából a szakkollégiumokra és munkásságukra kívántuk fókuszálni a figyelmet. 2008-ban már 10 szakmai diákszervezet, összességében 5 felsőoktatási intézményt 9 szakkollégium képviselte. 23 előadás, és 20 körüli szakmai cikk érkezett be, melyekből lektorált, hivatalos konferencia kiadványkötet is született.
* 2009-es év témája lett a Tehetséggondozás! Mottó: "Szakkollégium = Tehetséggondozás?!". Ennek keretében a teljes társadalmi struktúrát illusztráló megfelelő fórumokat szólaltattunk meg, így az elismert tudós közéletet (MTA képviseletében), és a tehetség ügyének területét szakmailag és civil kezdeményezés jelleggel is képviselendő a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács részvételével. Majd a felsőoktatásra koncentrálva a fiatal tudósképzésnek már több, mint 50 éve fórumot biztosító Tudományos Diákköri mozgalom számára (OTDT képviseletében). A korábbi évekhez hasonlóan is a plenáris nyitó előadásokat követően különböző témájú szekciók folytak. Ezúttal a nyitó és záró plenáris előadások között 7 szekcióban már 12 felsőoktatási intézmény, 12 szakkollégiumból 22 szakkollégista (szakkollégiumi tag) képviseltette magát a konferencia két napja alatt. A JFEK 2009 így több mint 50 részvevő előadására került sor. A konferencia lehetőséget adott egy Szakkollégiumi Börze megrendezésére is, melynek keretében a szakkollégiumok bemutathatták saját működésüket, elért eredményeiket és további céljaikat a jelen lévő érdeklődők és szakkollégiumi tagok számára. A börze megrendezése egy újszerű ötlet kivitelezésének eredménye volt, célja a szakkollégiumok bemutatkozása és a lehetséges támogatókkal való kapcsolat kialakítása volt.