|
Szakkollégiumunk egyik fő célja, hogy olyan tudással és képességekkel felvértezve engedje útnak tagjait a diploma megszerzése után, amelyekkel el tudnak helyezkedni az általuk kiszemelt munkahelyet, és elérhetik további céljaikat, legyen az továbbképzés, külföldi munkaehetőség stb. Szakkollégiumunk létrehozásának indoka, nemcsak az igen rövid képzési idő, de a diploma megszerzését követően jellemző telített munkapiac kihívásaival szembeni megfelelésre való felkészítés képességeik fejlesztésével, kiaknázásával, mélyebb szaktudás elsajátításának biztosításával, az eziránt érdeklődő tagoknak.
Az Óbudai Egyetem átalakulása után sem jellemzi papírunknak általános közismertség, elismertség, mint érték társítási képzet, s így akkora kereslet sem. Így diplománk értéke éppen annyi, mint szaktudásunk. Azaz elhelyezkedési esélyeink és későbbi megbecsültségünk is CSAK RAJTUNK MÚLIK, EGYÉNENKÉNT. Így szakmai tudásunk elmélyítése fokozottan fontossá válik.
Érdekünk, hogy ne csak a munkaerőpiacra lépésünk után derüljenek ki értékeink, képességeink, hanem már előbb tudassuk a szakma más képviselőivel. Ennek egyik igen hathatós és nagy szakmai figyelemmel kísért lehetősége, eszköze a TDK versenyen való tömeges megjelenés és minél eredményesebb részvétel. Ezért a szakkollégium elsődleges célja a TDK megismertetése és hirdetése az Egyetem hallgatóinak körében.
Az arra vállalkozó hallgatók - mint tagok – segítése: - tanulmányuk sikeres és minél magasabb minőségű megírásában, - konzulensek közvetítésében, - a prezentációs anyag elkészítésében, a versenyzők előadói képességének csiszolásában, tökéletesítésében.
A hasznos és fontos információk átadásában, melyek ismerete fontos az eredményes TDK versenyszerepléshez, majd az elfogadott illetve eredményt elért tagok által megcélozható pályázati lehetőségek megismertetése, mellyel munkájukat diploma, vagy akár - későbbi tanulmányaikban - PhD munkává is emelhetik; publikálhatják, kutatásukat folytathatják.
A TDK mellett természetesen - a TDK dolgozati témákat támogató előadások mellett - a nagy érdeklődésre számot tartó témákban, területeken is szervezünk előadás(sorozatoka)t, illetve konferenciákat, vitafórumokat. Fontos, hogy tájékoztasson más szakkollégiumok, intézmények hasonló, nyilvános rendezvényeiről, ahol a hallgatók bekerülhetnek a szakmai élet vérkeringésébe, kapcsolatokat építhetnek. Tagjainknak az ilyen helyeken történő gyakori megjelenése ugyanis emeli a szakkollégium fényét is, s ezzel a kar és az itt végzők elismertségét, megbecsültségét egyaránt.
Cél tehát egy olyan önképző kutató műhely létrehozása, ahol a szakemberek előadásai mellet a hallgatók is komoly öntevékeny és önképző tevékenységet folytatnak. A tagok által feldolgozott anyagok, tanulmányaik megismertetése alkalmat teremt az előadói képesség gyakorlására, a hallgatóságnak a szélesebb szakmai látószög kialakítására.
|