Varga Viktor: Gondolatok egy álomból riadva


Szakkoli ( vs ) Sas sztori?

Történt egyszer, hogy egy sastojás keveredet a Baromfiudvar egyik fészekaljába.

Teltek-múltak a napok, s a tojások a rájuk jellemző és tőlük elvárható módon rendre ki is keltek, s a kis sasfióka a többi csibéhez hasonlóan kezdte meg életét: követte anyját, nőtt, növekedett, és csibetestvéreihez hasonlóan elsajátította a csirkeélet minden apró fortélyát, a kerti kapirgálástól, a csipegetésen keresztül, egészen a szemétdombi gilisztalesésig.

Teltek-múltak a napok. Sasunk tehát a csirkelét teljes kényelmében nevelkedett, mígnem egy szép napon az égre pillantva egy égi tüneményre, egy fenséges, hatalmas vadmadárra lett figyelmes. Sose látott ahhoz foghatót annak előtte. A csodálatos nagymadár mozdulatlanul, szinte lebegve, tekintélyt parancsolóan széttárt szárnyaival szelte az eget a magasban.

Kérdően fordult társaihoz, testvéreihez. Az idősebb társak felvilágosították: az a madár, amit lát, a Szelek Ura, a Madarak Fejedelme, a Levegő Koronázatlan Királya, a Siklás Császára, a sasmadarak egyike. Fenségesen szeli, hasítja a levegőt, kémleli a tájat, s mindenről tud, értesül, ameddig csak a szem ellát. Kitárt szárnyaival jóformán nem is kell csapkodnia, hogy a felhők közé emelkedhessen… s talán sosem kell leszállnia a földre.

A Baromfiudvar Legkülönlegesebb Csirkéje, vágyakozva tekintett a magasbéli tüneményre, amint az átvitorlázott a környék mezői felett. Ő is szárnyalni, siklani szeretett volna, de társai szembesítették a sanyarú “valósággal”: a csirkék háziszárnyasok, a Baromfiudvar lakói, ők nem képesek pár méternél többet repülni. Jobban teszi tehát, ha kiveri azt a fejéből, beletörődik, és kapirgál tovább lelkesen, élvezi a Baromfiudvar csirkéinek életét, ahogyan az egy valamire való csirkétől elvárható. … Hősünk hallgatott a “bölcs” tanácsra, s tovább kapirgált. Azért néhanapján kitárta szárnyait, s az ég felé vágyakozva, - társaihoz hasonlóan - verdesett szárnyival, majd néhány méter megtétele után ismét a földre huppant. Bár néha-néhanapján előfordult az is, hogy a feltámadó lágy fuvallatú szél verdesés közben a szárnya alá-alákapott, s így olykor az egész udvart keresztülrepülte… egyedül a csirkék között. … A legbüszkébb baromfiként élhette életét, mindhalálig abban a tudatban, hogy ő is egy csirke a többi közül, olyan, mint bármely más tagja a Baromfiudvarnak… hiszen Ő mindig is ezt hallotta, s csak ezt ismerte… az udvart, a kertet, a tanyát, ameddig a láb eljárt.

Vajon hányan élik le úgy életüket, hogy elfogadják kereteiket, és beletörődnek körülményeikbe, sorsukba, s még szárnyaikról sem véve tudomást, elhiszik azt, amit nekik mondanak, a gondolkodást meg sem kísérelve, lemondva a gondolatuk, kreativitásuk szárnyra kapásáról, szárnyalásáról, a gondolat- és ötletáramlataiknak meglovaglásáról?

Mi lehetett volna, ha sasunk egyszer belenéz a kerti tavacskába, vagy csak egy csendes zápor által elhagyott pocsolyába, s rádöbben a valóságra? S ha aztán gyakorol, elszántan törve az ég felé? Ha felkapaszkodik a BaroMFiudvar óljának tetejére, ott rak fészket? S később, a kikelő sasfiókákra ráismerve segít nekik sassá fejlődni? Fontos egyáltalán, hogy hol kelt ki egy sasfióka? Vagy a körülmények, a keretek dönthetnek, és a BaroMFiudvar lakóinak ahhoz kell alkalmazkodni? Vagy megtörténhet, hogy az így kinevelődő sas-közösség, a BaroMFiudvar óljának tetejéről az ég felé törve a környék, a vidék előnyére uralhatják a tájat, ameddig csak a szem ellát, pusztítva a gabonapusztító rágcsálókat, patkányokat, megóvva a BaroMFiudvar lakóit a portyázó rókáktól, héjáktól…? … Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a BaroMFiudvar tojásai mind tyúktojások?!

Ha a vidék, a táj rádöbben a SAS-SZervezet Kedvező jelenlétére, lehetséges, hogy lelkesen kezdik látogatni az BaroMFiudvart, s az ól mellé köveket hordva, lassan az inkább egy sasszirtté válhat, melynek lábánál jól megférhet a BaroMFiudvar egész népe békében, biztonságban, és bőségben?

2006. június 14.